Magunkról

Firka

 

1986. február 13-a óta van iskolánknak diákújságja. 13 lelkes diák alapította.
Nevét pályázat útján kapta úgy, hogy a 20 beérkezett ötletes és szellemes címajánlat közül a diákokból és tanárokból álló zsűri úgy érezte, hogy a "Firka" takarja leginkább a tartalmat (Fáysta Írók Riporterek Közös Alkotásai). Az elmúlt húsz év az újság életében nem húsz év.
Az első periódus 1989-ben véget ért, és csak 1993 novemberében indult újra. Sok változáson mentünk keresztül az elmúlt években. Volt gyakori, majd ritkább megjelenés, felelős szerkesztő váltás, több szerkesztőségváltás, irányvonal és profilváltás, méretváltás, stílusváltás, stb.
Mai arculatát, külalakját 1994 októberében kapta a kiadvány. A szerkesztőség felelős kiadóból (az iskola igazgatója), 2 felelős szerkesztőből (patronáló tanár), 1 fő diák szerkesztőből, 10-25 közreműködő tanuló tagból áll. Jelenleg a szerkesztőség 23 főből áll.
Az újság kéthavonta jelenik meg 250-270 példányban. A szerkesztés, tördelés Wordben készül. A sokszorosítás Canon NP 1520 fénymásolóval, 2005 szeptembere óta Canon IR 2200 hálózati másolóval történik.

A alábbi kép egy szerkesztőségi ülésen készült. Háttal Hegedűs Andrea könyvtáros, mellette balra Darabont Gyula (11.e); szemben vele Órás Viktor (10.c); mellette: Csomor Péter (10.c) és a könyvtárostól jobbra: Felföldi
Attila (13.e).


Zsilka István
"folyamatos" szerkesztő

 

100 éves...
 
Rendezvények
 
Diákoknak
Túrák, utak
 
Képek
   
Dokumentumok
 
 
Felvételik, vizsgák
 
 


































































































Utoljára frissítve:
2009. 11. 15.


© 2005. Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakközépiskola
Eredeti design: Kecskédi Petra és Ruzsom Zoltán

Webmester: Derecskey Tibor